Keresztség

Mi történik a keresztségben?
A keresztség Isten ajándéka. Azt szeretné benne elmondani, hogy elfogad minket. Tudja, hogy születésünktől kezdve a Tőle való távolság határoz meg bennünket, ezért biztosít arról, hogy sajátjának tud, szeret minket, nevünkön szólít, és mindent megtesz azért, hogy egyre közelebb kerüljünk egymáshoz. Mivel Jézus ígéretet tett arra, hogy azok, akik jól élnek ezzel, megismernek valamit Isten valódi titkából, ezért azzal bízta meg tanítványait, hogy vízzel kereszteljenek. A víz alá merülésben meghal hozott bűnösségünk, hogy az Istentől kapott új élet éledjen fel. Az egyház a szentségei között tarja számon a keresztséget. Így leszünk keresztyénné.

Mi a korhatára a keresztelőnek?
Az elmondottakból következik, hogy soha nem késő megkeresztelkedni. Itt nincsenek lelki teljesítmények, csupán annak a tudása, hogy mi is történik.

Miért pont gyerekeket?
Lehetne azt mondani, hogy ez valami hagyomány, amikor valaki keresztyén lett, szerette volna, ha a gyermeke is azzá válik, mögé tette a saját hitét és elkötelezettségét, de a helyzet ennél még jobb. A keresztségben ugyanis éppen az zajlik, amit a gyermekkeresztség ábrázol. Magatehetetlenül fogad el minket Isten. A felnőttkeresztség sokkal problémásabb, hiszen a felnőtt azt hiszi, hogy ő már teljesített valamit, például “eljutott a hitében” valahová. (A hit különben is bonyolultabb ennél.) A keresztségben egy felnőttnek is csecsemővé kéne válni, hogy megértsen valamit az elfogadtatás titkából. Ez nehéz. Persze semmi nem lehetetlen.

Mit kell tenni, ha szeretnénk megkereszteltetni a gyerekünket?
Elsőként is egy lelkészt kell találni! Mondok egyet: Koczor Tamás. Telefonszáma: 06 20 8242 158 E-mail címe: tamas.koczor@lutheran.hu  Ha nem veszi fel a telefonját, jobb SMS-t írni neki egy mondattal, mint hangüzenetet hagyni, ő mindenképpen visszatelefonál. Használja az e-mail-es ládáját is. A megbeszélt időpontra jó, ha már van valamilyen kialakult program azzal kapcsolatban, hogy a család mikor szeretné a keresztelőt, de a problémásabb helyzeteknél számítani lehet arra is, hogy ez rugalmasan változhasson. Néhány adatot is be kell diktálni, ezek a legegyszerűbbek. Jó, ha van már keresztszülő is, erről lejjebb majd még ejtünk néhány szót.

Ki lehet keresztszülő?
A keresztszülőség lényege, hogy a gyermeket ők vezetik a keresztyén élet tudatosságig, ezért az fontos, hogy ők keresztyének, azaz megkereszteltek legyenek. Általában két keresztszülő szokott lenni, de van úgy, hogy több vagy kevesebb.

Meg lehet keresztelni a gyerekünket, ha mi nem templomban esküdtünk?
A keresztség elsősorban a gyerek felé fordul. Örülünk, ha a szülők elkötelezettségét látjuk, például abban, hogy templomban esküdtek, de ez nem lehet akadály.

Meg lehet keresztelni a gyerekünket, ha mi nem vagyunk megkeresztelve?
Erre ugyanez vonatkozik. A szülők megkereszteltsége a szülők elkötelezettségét mutatja, örülünk, ha van ilyen. Szép az, amikor a szülők és gyermekek együtt keresztelkednek. Van erre lehetőség. A keresztszülőknél nem vagyunk ilyen elviselők, a keresztszülőség lényege ugyanis a megkereszteltség.

Hogy zajlik egy ilyen szertartás?
A szertartás általában az istentisztelet elején van. A személyes hangú igehirdetésen kívül elhangzik a megbízás, amivel Jézus megbízta az övéit azzal, hogy kereszteljenek, valamint kérdések, hogy a család szeretné-e azt, ami történik, vállalják-e, hogy gondozzák ezt az élményt magukban és gyermekükben. A gyülekezettel együtt elmondjuk azt a hitvallást, ami hitünket körvonalazza, az Apostoli hitvallást. Ezután a név kimondásával vizet öntünk a kisgyermek fejére. Az áldó mondatok arról szólnak, hogy Isten megbocsátja a megkeresztelt bűneit Jézus Krisztusért. A keresztelés után az édesanyát vagy a család egészét külön áldással vesszük körül.

Hogy tudok felnőttként megkeresztelkedni?
A felnőtt keresztelést tanítás előzi meg. Ezek általában hangulatos, és komoly beszélgetések, amiben tisztázódnak a keresztyénség főbb kérdései. A felnőtt keresztség egyenértékű a konfirmációval is.

Így is kell keresztszülő?
Általában a felnőtteknél nem szoktak keresztszülőket állítani, éppen a fent elmondottak miatt. Ilyenkor az ember már maga mondja ki a hitvallásokat.

Hogy zajlik egy ilyen szertartás?
Hasonlóan, mint a gyerekkeresztségnél, de a keresztelendő ilyenkor maga mondja el a hitvallásokat, és maga válaszol a kérdésekre.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>